Tősgyökeres cívis gyerek lévén vannak eltárolva emlékképek a buksim mélyén a debreceni Piac utcáról és a Kossuth térről.

A nyolcvanas évek derekán járunk amikor a Csapó utcai kereszteződésben leszállunk anyámmal a villamosról amellyel az Eötvös utcai megállóban szálltunk fel. Ebben az időben az öltözékemet erősen befolyásolta a KGST piac, anyám ízlésvilága és pénztárcája minek következtében világoskék nylon rövidnadrágban, kis ingecskében és egy barna csirkebőr szandiban léptem le a "tujáról". Ehhez a szoci összképhez hozzájárult a világos (talán fehér?) bokazokni is és a lábam szárán pelyhedző szőrszálak amelyek azóta kiserdővé fejlődtek és lassan őszülni kezdenek. Már ebben az időben is kis butikok álltak szerte a Piac-Csapó-Kossuth szentháromságban, ahol kisgyereként 18 Ft-ért mérték rád a hamburgert és 20 Ft-ért a sajtos hamburgert csalamádéval, zöldséggekkel együtt melegítve a mikrohullámú sütőben. Megpróbálom fényképekkel is alátámasztani ezt az időszakot, szép volt.

Kilencvenes évek elejére ugrunk és Kálmánnal a Klinikánál szállunk fel a 13-as busz után (a táblája azóta is az erkélyen figyel) villamosra és a Piac utcánál kezdjük meg a gyalogos Vöriharikarikát. Inverse!!! tornacipőben 652-es bőszárú Levi's gatyában 52 kg-s súllyal vonszoljuk magunkat üzletről-üzletre álmodozva egy új Reebok Hexalightról vagy egy Adidas Torsionról. Azokat a cipőket most úra lehet látni a 14-16-18 éves kamaszokon...Péntekenként matinéban néztük a filmeket a Víg moziban, Attilától lótunk be a Maratonból.

Kilencvenes évek közepe, helyszín változatlan. Az Inverse Conversere cserélve, én már 501-est hordok, súlyom még mindíg 52-55 kg, cigizek, kocsim van. Itt még lehetett olyat csinálni, hogy az Eötvösről kikanyarodva egyenesen a Nagytemplomig és ott be a szervízútra majd: TEKE, az élet közepe akkor. Mindegy volt, hogy hétköznap vagy hétvége, ott voltunk. A Délibában toltuk a kaját (Duplasajtos milánói elkészült!) 200 Ft-ért tankoltunk reggel és mentünk vele másnap reggelig. Még körbe lehetett menni a Vöriharikarikát, a Nagytemplomtól a McDonald'sig. A "Cajos" (a kispolszki) biztosan lenyomta 67000 alkalommal. Motorostalálkozóra jártunk, Fegyi derékba törte egy kis fakarrierjét a Széchenyi utcán, a Bajcsyn C'est La Vie Réka vezérletével beletoltuk a kispolszkit egy álló Patrol vonóhorgába, de nagyon szerettem azt az időszakot. Ja és hazamentem a Vigadóból az utolsó villamossal!

Az ezredforduló után járunk, csirkebőr szandi és tornacipő nincs, csak szövetgatya, nyakkendő és 75-80 kg a cigi megvonása miatt. Ekkor már csak képekről és emlékfoszlányokból lehet tudni, hogy milyen volt a Renault öcsivel keresztben a Nagytemplom előtt Fegyivel, vagy, hogy a Bika előtt amikor még menő volt nézted az üvegen keresztül, hogy mennyi van beleírva az órájába?! A debreceni tavaszi és őszi autókiállítás ebben az időszakban költözött ide és az elején élvezhető is volt a hely varázsa miatt. De mikor minden évben kétszer kellett a ROAG-gal összeveszni, hogy neked 12 cm-rel hátrébb kéne állnod, meg a kocsikat 47 alkalommal kellett reggel beigazítani, akkor a belem kifordult a "Kósa" tértől. Csináltuk hidegben, melegben, szerettük, de inkább utáltuk mert nem volt hétvégéd, nem tudtál meccsre kimenni, csak egy 12 cm-es fekete-fehér kemping tévén nézted a büfés lakókocsiból. Hánytam tőle. De röhögtünk rajta. Már ez sincs, hála a válságnak.

2010 szeptember. Ebben az évebn engedélyt kaptunk városunk vezetésétől, hogy a VW Estival résztvevői este 18 és 21 óra között a Kossuth teret megszállják és innen induljanak az esti felvonulásra. Kartonpapír lesz nálunk ha valakinek könnyezne a motorja vagy lefosná a bokáját alátványtól. Ennek most örülök a magam módján, kb. mint úgy ikor az első C64-es gépemet kaptam a Piac utcán lévő műszaki boltban. Szóval ez nagy szó, hogy ott lehet pár bogaras ember az autójával és jó lesz újra elgurulni a Nagytemplom előtt kocsival. Majd 5-8-10-20 év múlva megemlékezem róla. Meg lehet szombaton is.

A bejegyzés trackback címe:

https://ratro.blog.hu/api/trackback/id/tr822296555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása