Valami másra, valami nagyobbra. Vagy éppen a pinstripingre.

A 412 ritkán látott darab volt Chimay-ben, ezért is örültem ennek a szép darabnak. Furcsa volt látni ilyen rakétakilövő állásban, mintha csak a hátulját sikerült volna megültetniük rendesen, annak ellenére sem túrta a földet, hogy az elején igazán kicsi abroncsok voltak.

A másik kedvencem angol, mi más. Stílusos patkány, egyedi megoldásokkal, csíkokkal. Az első irányjelző kuszasága és a hátsó légbeömlő igazán egyedivé teszi ezt a gyönyörű Variantot, ami a matricák tanulsága szerint visszajáró vendég a sör országába.

Az angolokról pár dolgot el lehetne mondani, sőt akár egy egész blogot is megtöltene. De három nap intenzív nézelődés után az alábbi következtetést vontam le:

Az angoloknál nincs jó idő, jó nő és magas autó.

Különleges esemény is színesítette a Bugin-t, ugyanis megfigyelők szerint egy ritka hegyi embert, a yeti-t vélték felfedezni a sorok között. Érdeklődő típusról van szó aki sokat készülhetett ide, hiszen remekül beszélte a német-angol-francia-héber-magyar nyelv kombinációját. Mikor megtudtam, hogy itt van, az életem árán is megpróbáltam lefényképezni, hiszen tudtam, hogy egy motoros láncfűrésszel a zsebében szaladgál és bárkit szétvág...

EBI 4

2011.07.04. 15:15

Az alábbi dolgok a mögöttünk lévő 5 napban és 5 éjszakában, valamint a 3450 km-en elfogytak, elégtek, elszívtuk, megettük, megittuk, elajándékoztuk:

245 liter gázolaj, 2 baseball sapka, 70 doboz sör, 34 doboz energia ital, 4 bagette, 10 üveg üdítő, 1/2 liter pálinka, 5 Túró Rudi, 1 gramm ismeretlen eredetű anyag, 2 chiliburger, 2 currys kolbász, 2 kebab, kevés sajt, felvágott. Eljátszottunk 1 eurót a nyerőgépen és mindennel nagyon elégedettek vagyunk. A kullancsokat nem szeretjük, de szívesen néznénk, tudjuk milyen Alekosz és Győzike keveréke, még ha kicsit "ovali"s is, kacagtunk "Simé" Petivel és tudjuk milyen jó egy kempingben meleg vízzel zuhanyozni 1 euróért...

 

 4 év után újra a csoki, a sör és a sült krumpli hazájába látogatok. Bár ez a pár nap nem ezekről fog szólni, hanem valami egészen másról.

Rozsdás verdák, tetkó...

süti beállítások módosítása