2006 áprilisában első alkalommal kerűlt megrendezésre a Cruise Night. A Kerepesi úton lévő McDonald's étteremnél gyülekeztünk és felvezetéssel átvonultunk a Porsche Buda telephelyére. Már a "találkozó" előtt sokan jelezték, hogy várják ezt az esti összejövetelt és a megjelentek száma minden elképzelésemet felülmúlta. Ennek köszönhetően megrendezésre került 2007-ben és lesz 2010-ben is, gyertek!

Oldtimer

Címkék: abarth

2010.01.21. 18:55

Folytatom az számomra kedves öreg autók bemutatását mivel a "zőccség" műhelyben, a 411 még sehol, nincs említésre méltó esemény léghűtéses vonalon. Olasz és francia est lesz, mivel az olaszokat szeretem, tudnak is valamit az autóversenyzés, autóépítés és az élet dolgairól ezért velük kezdem. Az Alfa Romeo gyerekkorom óta tetszik, hiszen Piedone ilyennel volt Egyiptomban, a TIR sorozat elején ilyennel csapattak a Hősök Terén és ez megmaradt bennem. Azóta is figyelem őket a veterán rallykon. A másik digó egy Abarth Fiat 600. Őt talán nem kell bemutatni azoknak akik általános iskolában az Olvasni tanulok című könyvvel le vannak fotózva. Ott kezdődik a kapcsolat, hiszen Kobak ilyen autóval rendelkezik. A következő nem kedvenc, hanem egy kicsit vicces valami, Peugeot 404. Van egy haverom aki az oroszlános márkánál dolgozott amikor én még a felkelő nap autóit árultam. Ekkoriban kezdődött az a trend, hogy az első fényszórók nyúltak a szélvédő irányába és ekkortól szívjuk egy más vérét azzal, hogy ha valamelyikünk márkájánál hamarabb összeér az üveg az üveggel akkor veszünk egy olyat. Szerencsére ez nem jött be.

20000

2010.01.21. 07:27

Köszönöm!

Rometsch

Címkék: rometsch sonder

2010.01.20. 22:55

Egy sorozat abból az időből amikor még nem volt menő a 15 másodperces tető...

Volvo ?

Címkék: volvo ikea 240 242

2010.01.20. 21:21

Ami az előzőből kimaradt:

 

Bár ez a kupé már kicsit sok, de példaértékű lehet  V8-as motor, a kidolgozás. A kerekek és a lámpák már a "túmáccs" kategória, de ezt leszámítva vállalható lenne úriemberek között is. A tegnapi bejegyzés kicist felkorbácsolta az indulatokat a kommentezők között, de ez így van rendjén. Mindenképpen megjegyzendő, hogy ez a blog levegős lomokról szólna, de szívesen nézegetek gyermekoromban született korszakalkotó autókat is, főleg ha hasal az a bizonyos darab. Érdekesebbnek tartottam ezeket mintha egy Jetta vagy Golf csicsás verzióját raktam volna be ide. Nagyon köszönöm az indexnek, hogy a főoldalra kerültem, az eddigi statisztikai egyenesemet kicsit odaverte a hirtelen "népszerűség" de nagyon örültem neki mikor megláttam. A motorokra és a VW Volvo kapcsolatra visszatérve: Igen, tudom, hogy a 2.4 diesel az LT-ből jött (és tudjátok, hogy az 1.6 dieselből lett fejlesztve a hengerszám növelésével?!) de az itt megjelenő vasak aligha öngyújtós verziók voltak. Itt jegyezném meg, hogy a családom rendelkezett egy 245 diesel kombival ami automatával váltóval volt szerelve és egy gyönyörű amerikai verzió volt. Megpróbálok visszakeresni róla képeket és újra jelentkezem majd egy Volvo poszttal. De van még pár négykerekű aminek a láttán könny szökik a szemembe, ezekről is mesélek majd...

süti beállítások módosítása