Egy újabb gyöngyszem...

A történet kezdete nagyon régre nyúlik vissza. Valamikor réges-régen amikor az emberek még elmentek valakihez gyalog vagy kocsival ha beszélni akartak vele, vagy írtak tollal, papírra betüket amik szavakká és mondatokká alakultak kitalálták a Korlátlan Lehetőségek Hazájában a Bugin nevű eseményt. Már a 36. találkozójukat szervezik olyan emberek akik sejtik milyen egy nagyszabású esemény. Ezt a régivágású rendezvényt pár belga csávó egy Ctrl+C és Ctrl+V kombóval átültette Európába a 2007-es évben amikor is már az órájukba épített mobiltelefonon hívtak fel valakit, hogy ott vannak a háza előtt és beszélni szertnének vele. Ezzel csak érzékeltetni szerettem volna, hogy milyen régen volt az első itt is és ott is. Mindenesetre az egyik elsőn nekem sikerült részt vennem, kisebb-nagyobb családi perpatvar után. Akkor úgy voltam vele, hogy csak az első lesz Európában és egy történelmi eseményből nem szabad kimaradni. Ez olyan, mintha ott lehetem volna mondjuk Demszky beiktatásakor, az is komoly és maradandót alkotó esemény volt. Most újra itt a lehetőség előttünk, a srácoknak már nem lesz inhüvely gyulladásuk a sok írástól, mert emailt küldenek és blogolnak, a postagalambok sem fogják a savas szarukkal telefosni a bogarakat, vagy a térkövet az udvaron, de tudatják velünk, hogy lesz és várnak minket újra! Kedvcsinálónak írom ezen sorokat, de addig még be kell adni otthon hova is megyek, meg, hogy kinéz egy tetkó, meg ilyesmi! Bár akkor, 4 éve azt mondtam inkább Spa. Az nekem közelebb áll a szívemhez, meg a versenypálya körvonalát szívesebben nézném a Nagytemplom mellett, mint egy nyílegyenes kifutópályát...

A Pallagon eltöltött 5 évem egy novelláskötetet simán megtöltene és nem hiszem, hogy ne lehetne rajta hatalmasakat kacagni. Bár az idő megszépíti a dolgokat, de én ettől függetlenül is mosolyogva emlékszem vissza ez elmúlt diákévekre.

Kaptam az ott eltöltött évek alatt beírást, szaktanárit, osztályfőnökit, igazgatóit, tantestületit. Nem dícséretet. Ja, és volt egy fegyelmim is. Egyszer közel álltam ahhoz, hogy kapjak egy osztályfőnöki dícséretet, de tantestületi rovó lett belőle. Mindez 16 évvel ezelőtt egy október 6-i megemlékező műsor után volt. Akkoriban még vállaltam kisebb-nagyobb haknikat és a felvételi felkészítő tanárom unszolására elvállaltam egy kisebb szerepet az akkori ünnepségen. Kiöltözve díszmagyarban az egész iskola előtt nyolcan-tizen az osztályból álltunk és mindenki elmondta a saját szövegét. Mikor rám került a sor, annak rendje s módja szerint belekezdtem, majd valami pokoli színjáték következtében nem éppen színpadi stílusban sikerült egy cifrát káromkodnom a mikrofonba. Ezt úgy, hogy a teljes tantestület, igazgatóság és az összes diák kint állt az udvaron és ki-ki vérmérséklete szerint reagálta le a monológomat. Volt aki az arcát fogta és voltak akik megtapsolták a le nem írt szövegrészletet. Ezek után másnap a hirtelenítélő bizottság már meghozta a döntést, éppen nem csaptak ki, de a legsúlyosabb büntetésben részesültem... Nem vállalhattam több műsorban szerepet.

Ma ez egyébként nem is jutott volna eszembe, ha egy volt osztálytársam nem hív fel. Akkor Okoskának hívtuk, de ma esett le igazán, hogy miért.

Tablónk:

www.balashazy-debr.sulinet.hu/e107_plugins/coppermine_menu/displayimage.php

Felső sor, jobbról a második vagyok én, az alsó sor balról harmadik Okoska, mellette az arab vendégdiáknak öltözve Kálmán.

Vannak akik nem csak az égben nagyok, de a közlekedésben is hatalmasat alkotnak, illetve hatalmas vassal szelik az utakat.