Október 6.

Címkék: okoska pallag balashazy

2010.10.06. 20:20

A Pallagon eltöltött 5 évem egy novelláskötetet simán megtöltene és nem hiszem, hogy ne lehetne rajta hatalmasakat kacagni. Bár az idő megszépíti a dolgokat, de én ettől függetlenül is mosolyogva emlékszem vissza ez elmúlt diákévekre.

Kaptam az ott eltöltött évek alatt beírást, szaktanárit, osztályfőnökit, igazgatóit, tantestületit. Nem dícséretet. Ja, és volt egy fegyelmim is. Egyszer közel álltam ahhoz, hogy kapjak egy osztályfőnöki dícséretet, de tantestületi rovó lett belőle. Mindez 16 évvel ezelőtt egy október 6-i megemlékező műsor után volt. Akkoriban még vállaltam kisebb-nagyobb haknikat és a felvételi felkészítő tanárom unszolására elvállaltam egy kisebb szerepet az akkori ünnepségen. Kiöltözve díszmagyarban az egész iskola előtt nyolcan-tizen az osztályból álltunk és mindenki elmondta a saját szövegét. Mikor rám került a sor, annak rendje s módja szerint belekezdtem, majd valami pokoli színjáték következtében nem éppen színpadi stílusban sikerült egy cifrát káromkodnom a mikrofonba. Ezt úgy, hogy a teljes tantestület, igazgatóság és az összes diák kint állt az udvaron és ki-ki vérmérséklete szerint reagálta le a monológomat. Volt aki az arcát fogta és voltak akik megtapsolták a le nem írt szövegrészletet. Ezek után másnap a hirtelenítélő bizottság már meghozta a döntést, éppen nem csaptak ki, de a legsúlyosabb büntetésben részesültem... Nem vállalhattam több műsorban szerepet.

Ma ez egyébként nem is jutott volna eszembe, ha egy volt osztálytársam nem hív fel. Akkor Okoskának hívtuk, de ma esett le igazán, hogy miért.

Tablónk:

www.balashazy-debr.sulinet.hu/e107_plugins/coppermine_menu/displayimage.php

Felső sor, jobbról a második vagyok én, az alsó sor balról harmadik Okoska, mellette az arab vendégdiáknak öltözve Kálmán.

A bejegyzés trackback címe:

https://ratro.blog.hu/api/trackback/id/tr542351563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása